Puskás Péter, a Fidesz III. kerületi szervezetének alelnöke szombati, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: megdöbbenve értesültek arról, hogy Béres András, az Együtt-PM által indított baloldali polgármesterjelölt kétmilliárd forintos áfacsalás gyanúja miatt fél évet ült előzetes letartóztatásban a Pesti Srácok nevű portál értesülése szerint.
A kerületi Fidesz a Béres Andrást támogató pártokat arra szólította fel, egyértelműen határolódjanak el „a tisztázatlan múltú” jelölttől.
Az MTI telefonon megkereste Béres Andrást, aki azt mondta, hogy közleményben válaszol a vádakra. Béres azt írta: hazugságokat állítanak róla, helyreigazításra szólítja fel a Pesti Srácok portált, és ha ennek nem tesznek eleget, pert indít. Kijelentette: „soha az életben nem vádoltak adócsalással, a cégemtől egyetlen forint áfát sem követeltek, azt mindig a jogszabályok szerint befizettem”.
Béres András közölte, évente többször kapott „nullás APEH-igazolást”, és mint az ország háromezer legnagyobb adófizetőjének egyikét, az adóhatóság minden második évben teljes körűen átvizsgálta a cégét.
Szerinte a mostani eset sokadik eleme egy lejárató kampánynak, amelyet azért folytatnak ellene, mert előállt azzal az üggyel, hogy Menczer Erzsébet fideszes képviselő a fia menyasszonyát segítette önkormányzati lakáshoz.